Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megtalálni és elveszteni a lelked másik felét...

 Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen. ( Juházs Gyula Anna örök)

 

 

naplemente.jpg

           Sokat és sokszor vitáznak szakemberek, itészek és filozofusok, hogy hányszor élhetjük meg az igazi nagy szerelmet. amikor úgy érzed, megtaláltad lelked másik felét. 

           Ha azt feltételezzük, hogy egy lelkünk van, akkor azt kell elfogadjuk, hogy csak egyszer lehet megtalálni a nagy Ő-t, lelked másik felét. 

 

           Talán erről irnak olyan szívszorítóan a költők,írók,amikor múzsáról és plátói érzelmekről beszélnek. 

         S valóban ha elfogadjuk azt, hogy csak egy lelked van ( bár a lélek is fejlődik és alakul),akkor csak egy nagy Ő-van.

     De ha elismerjük, hogy a lélek is fejlődik , akkor azokkal kell egyetérteni, akik azt mondják, hogy egy életen át a  lélekfejlődésével másik lelki - felet akar, keres?

 

  S, ha ez így van akkor nem létezik egyetlen nagy Ö, ? 

És mi van akkor, ha egyetlen nagy Ő létezik és ő veled együtt fejlődik, mint a te lelked. 

Talán kevés embernek adódik meg, hogy megtalálva élete másik felét, együtt tudjanak fejlődni,  és náluk valóban csak egy nagy Ő létezzen.

 

  Talán több embernek van lehetősége megtalálni az Igazit, de megtartani , vagy együtt maradni csak néhány léleknek sikerűl.

 Azt hiszem igazán ők a szerencsések,ezen a Földön.

 

  Azok akik megtalálják,  és egytelen egyszer, de valamiért " elválásra kerül a sor", azt kell átélnie, amit Juhász Gyula is irt versében. Utána mindenkiben Őt keresed, Őt véled látni.

 

  Aztán rájösz, hogy csak a képzeleted szüleménye játszott veled , újra és újra.

 

vizililiom.jpg

  Túl éled, kihevered az Igazi elvesztését, hiszen ez is egy kegyetlen gyászmunka , minden lélek számára, de ott lelked mélyén mindig egy "behegesedett folt marad". 

 Vannak olyanok is, akik soha nem találkoznak életük másik felével , és egész életükben " keresem a párom" játékot játszanak. 

 

  Egy biztos, ha egyszer valakinek olyan szerencséje van, hogy megtalálja élete nagy Ő-jét, még ha el is kell engednie, akkor amikor egyedűl marad , bár érzi hogy lelke másik fele hiányzik, tovább tud lépni, hiszen megtanulta milyen egésznek lenni.  Mintája lett rá, amit beépítve a személyiségébe teljessé tud válni. 

 

 

 És talán egyszer újra találkoznak, hiszen a remény hal meg utoljára.:) 

 

 Azt hiszem amikor megtalálod a lelked másik felét, az egyetlen és megismételhetetlent, nem maradhatsz vele együtt, hiszen a teljességben nem élhet az ember. Ezért van az, hogy ha megtalálod lelked másik felét, el kell válnotok . S bár külön-külön folytatjátok olyat adtatok és kaptatok egymástól, ami miatt teljessé tudsz válni. 

Konklúzió: " Az angyalok városa" film után... 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(3angle, 2014.02.07 21:16)

..csak egy hatalmas köszönöm-öt tudok kinyilvánítani a cikkért.