Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ki vagyok én?

ene-2.jpg

1970 ben születtem Sátoraljaújhelyben

Dolgoztam pedagógiai asszisztensként, csecsemő és gyermekgondozóként.

7 évet töltöttem a médiában, szerkesztő-riporterként, illetve újságíróként

2004-ben egy pszichiátriai gyakorlat során, beleszerettem a lélekrejtelmeinek  a felkutatásába.

Ennek okán 2004-től dolgoztam Sátoraljaújhely kórházában.

Majd Miskolcra költőzésem után Pályaorientációs szakemberként és Nevelési Tanácsadóban dolgoztam.

Lehetőségem lett, hogy a mély szegénységben, a városoktól messze élő kisebbségnek is segítséget nyújtsak. Így kerültem Szikszó és kistérsége közelébe a Biztos Kezdet Házakba.

A sors úgy hozta, hogy szegény, elhagyatott, fogyatékkal vagy tragédiákkal élő emberekkel találkozzam és segítséget nyújtsak nekik. 

Megtapasztaltam a mindennapok veszteségeit, szépségeit.

Oktatok, szülők nélkül felnövő fiatalokkal foglalkozom és az itt szerezett tapasztalataimat igyekszem előadásokon, tréningeken megosztani. Ezért jött létre ez az oldal is. 

Ez idő alatt tréningeket tartottam és oktattam gondozónőket illetve ápolónőket.

Rendszeresen tartok pszichológiai tanácsadást és reintegráló csoportfoglalkozást állástalanoknak.

Mivel én is fogyatékkal élek, és számos daganatot távolítottak már el szervezetemből, szívügyemnek érzem a daganatos,  fogyatékos gyermekek és felnőttek segítése.

Számos esetben nyújtottam és nyújtok segítséget,  gyermekelhelyezési perek során a krízis átdolgozásában.

Két éve jártasságot szerzek a családkonzulens, családterápia világában is. 

Segítséget nyújtok daganatos megbetegedésekben egyéneknek, családoknak, hogy feldolgozhassák a mindennapi gondokat. 

Jelenleg Bálint csoport vezetőképző technikáját tanulom.

Közel egy éve a gyermekek utána Miskolci Hospice Ház pszichológusaként is dolgozom, ahol a haldoklók és családtagjai krízis helyzetét a keresztjeik súlyának a segítségével igyekszem enyhíteni, mint Cirenei Simon egykoron.