Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halottaink http://gyertyalang.hu

 "A halál elkerülhetetlen ígérete már születésünkkor megpecsételi mindannyiunk sorsát. De mielőtt ez az ígéret betartatik, mind azt reméljük, hogy történik velünk valami. Legyen az gyönyörteli szerelem vagy békés családi élet, esetleg gyötrelmes veszteség, mind arra vágyunk, hogy megtapasztalhassunk valamit, ami értelmet ad életünknek. De a szomorú valóság az, hogy nem minden élet nyer értelmet. Egyesek a számukra ezen a bolygón kimért időt a partvonalon ücsörögve töltik, arra várván, hogy történik velük valami, míg késő nem lesz."

Született feleségek címü film 

 

alkonyat-055.jpg

   Milyen igaz is ez a konklúzió. Bármikor, bárhogyan is éljük életünket az élet vége a " halál". 

 Tulajdonképpen ilyenkor amikor emlékezünk rájuk, fájó és megsebzett lélekkel, mi is játszódik be a lelkünkben?

  Kit vagy mit sajnálunk és ki vagy mi fáj nekünk?

Töprengve az élet miértjén és a sok látszólag értelmetlenek tünő halálál okon el kellett gondolkodjam,hogy azon felűl, hogy hiányzik a szeretet lény ölelése, mosolya, kisugárzása, ami miatt marcangoló fájdalom és düh, harag valamint elkeseredés,  Istennel való pörölés váltakozik  érzelmeiben, mi az ami ennyire megrémít és elszomorít. 

 

  Rá kellett döbbenem, hogy tanatos a halál ösztön irigykedik bennem és tesz megkeseredetté, hogy neki vagy nekik miért is sikerűlt  elhagyniuk megfáradt, beteg vagy esetleges élet erős testüket. 

Nekem miért nem sikerűlt? Hiszen 2 alkalommal is lett volna lehetősége a lelkemnek nem visszajönni és visszabújni ebbe a megfáradt és " amorf" testbe. 

Semmi más ez ilyenkor a részemről csak önsajnálat és dac a sorsom ellen, mintha bármiben is megtudnám változtatni a rám "kiszabott"  feladatot. 

 

Másfelűl az ösztönőmben erosz az élethez " tízkörömmel" fél és retteg attól, hogy az én testem lesz a következő, aki az enyészetté lesz. Talán retteg azért egom erosza, hogy a halállal az ő küldetése is megszünik és az örök harcban, ami a jó és rossz, a világosság és sötétség, a halál és az élet ( eros és tanatos), örök harcában alul marad.

Pedig kedves egom erosza  (Élet ösztöne) te fogsz alul maradni, hiszen Kovács Ákos Bonanzás szövegével élve: " minden él és magához vissza-vissza tér. Régi és új örök harca dúl" ( Régi és Új ) És ez így van és így lesz rendjén. 

                                                     

ez-kell.jpg

  Akkor tehát " Kit siratunk? Mit siratunk?" ( Polcz Aliene) szavait idézve önmagunk fájdalmát, lelki nyomorúságos harcát az elveszített szeretet személlyel szemben. 

Haragszunk rá és vitázzunk Istennek vagy a sorssal, hogy miért  enged szenvedni, kínlódni minket. Miért engedi, hogy átéljük a kínok poklát? 

Választ azonban ezekre a kérdésekre nem kapunk: S, mire testünket legyőzi tanatos ( halál ösztön) már szitávvá rongyolódik a lelkünk....

 

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ezsau@gmail.com

(ezsau, 2011.11.01 22:22)

már szitávvá rongyolódik a lelkünk....
ezzel nem értek eggyet inkább megrősödik a lelkünk(edződik)